Petőfi Sándor:Az apostol teljes vers

Röviden a tartalma:

Egy férfiról, két gyermekéről és feleségéről szól a történet. Nagyon nagy szegénységben élnek és lakásuk is igen egyszerű. A férfit "Apostolnak" hívják egyesek, mások csak "Parasztnak" csúfolják.

Mikor megszületett, édesanyja egy gazdag házaspár hintójába tette, hátha azok majd felnevelik. Ők azonban a kocsisnak adták a gyereket, aki a kocsma elé tette. végül egy öreg tolvaj akadt rá, megegyezett szomszédasszonyával, hogy felnevelik. Szilveszternek keresztelték.

Négy év múlva már egész ügyes tolvajjá nőtte ki magát, de az öreg meghalt, így a szomszédasszony kiadta az útját. Szilveszter nekivágott a nagyvilágnak, s addig ment, míg beesteledett. Egy öreg banya pillantotta meg, aki hazacsalta. A kutya mellé került, és bár az anyó maga mellé vette, koldulnia kellett. Így ment ez két évig, a kutya volt az egyetlen hűséges társa.

Egy őszi reggelen megpillantotta egy öreg úr, megsajnálta és a házába vitte a banya minden hazugsága ellenére. Tiszta ruhát kapott, evett és ivott, de egy úrfit kellett szolgálnia, aki nagyon gonoszul bánt vele. Ahogy teltek az évek, Szilveszter egyre többet tanult az úrfi könyveiből és tanáraitól. Mikor 16 éves lett, elhatározta, hogy nem tűri tovább kegyetlen sorsát. Elbúcsúzott, mindent megköszönt, és újból nekivágott a nagyvilágnak. Egy szolga utána futott és adott neki egy kis pénzt. Mindez nagyon jólesett neki, még soha senki nem törődött vele igazán és ő volt az egyetlen aki szerette.

A fiú elhagyta a várost és végre szabadnak érezte magát. Legnagyobb örömét a természetben találta és mások gondjával - bajával kezdett foglalkozni. Beállt az iskolába, ahol nagyon is megállta a helyét. Jól tanult, kitűnt a többiek közül, akik ezért nem szerették. Új gondolatok születtek lelkében és megérezte, hogy ő egy kiválasztott.

Meghívták egy faluba, hogy legyen ott jegyző és ő elvállalta a felkérést. Attól kezdve az emberek őt hallgatták és jobban szerették, mint a papot. Ő igazat beszélt és hitt is abban, amit mondott. Éppen ezért sem a pap, sem pedig az uraság nem szerette. Az emberek tisztelték és a kastély kisasszonya még szerelmes is volt belé. Találkozgatni kezdtek és Szilveszter elmesélte neki az életét. A földesúr magához hívta és megfenyegette, de a fiú nem ijedt meg tőle. A pap ellene buzdította a népet, így mennie kellett. Szerelmétől elbúcsúzott, és egy gyűrűt kapott tőle.

Szilveszter másnap a fővárosba ment és egy padlásszobát bérelt azon a helyen, ahol felnőtt. Később váratlanul betoppant szerelme és örökre vele maradt, mint felesége. Boldogan éltek és Szilveszter írni kezdett. Történetei igazak és jók voltak az utolsó szóig, de a cenzúra megkeserítette az életét. Másolással kereste meg a betevőt, ugyanis addigra már két gyermeke is született. Egyik reggel már csak hárman voltak, mert a kisbabájuk éhen halt. Felesége sokáig siratta szegényt. Szilveszter eladta jegygyűrűjét, hogy tisztességben el tudják temetni a kicsit.

Később a föld alatt talált egy nyomdát, amit használatba is vett. Kinyomtatta könyveit, melyek futótűzként terjedtek a városba. A király mindezt árulásnak minősítette és elfogadta Szilvesztert, akinek még azt sem engedték, hogy elbúcsúzzon a családjától. Egy szekérre dobták és elhurcolták. Sötét tömlöcbe vetették, ahol felidézte emlékeit. Megjelent előtte felesége képe, hogy egy utolsó Isten hozzád-ot mondjanak egymásnak.

Tíz évig raboskodott, mire szabadon engedték. Feleségéről és fiáról semmit semmit nem hallott, de még mindig a régi elveihez tartotta magát: "Haljon a király". Hamar elkapták megint és lefejezték. Sírját a bitó mellé tették, de nem tűnt el nyomtalanul, mert a következő nemzedék méltó rangra emelte.

Elemzése:

- Petőfi már 1848 januárjától forradalmi lázban égett, hiszen korábbi látomásainak megvalósulását látta az európai felkelésekben. Azonban túl hevesen támadta a királyt és a kormányt, ezért korábbi népszerűségét elvesztette, 1848 júniusi szabadszállási képviselőválasztás is kudarccal végződött.

- Bár nem adja fel korábbi liberális- romantikus népfelség elvét, csalódásai megváltoztatják politikai életszemléletét. A fájó tapasztalatból született meg az Apostol című romantikus elbeszélő költeménye, mely tükrözi ezt a megváltozott szemléletet.

- Ez a megváltozott életszemlélet a műben a szőlőszem hasonlattal jelenik meg.

„A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerűl
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belőle
Világvégéig lakomázni fognak.
A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?...
Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.”

- Szilveszter életének az ad hitet, hogy ő is egy ilyen sugár lehet, a költő apostolnak nem a népet kell vezetnie, hanem a nép helyett kell cselekednie. A Néptömegek forradalmi tettét kénytelen magára vállalnia.

- A kiábrándulás okozta közvetlenül az Apostol megírását, ezért nagyon sok hasonlóságot találunk a főszereplő Szilveszter és Petőfi között.

o Ugyanakkor van a születésnapjuk

o Felesége és gyermeke áldozatai az ő életének

o Király és egyház ellenes nézetek, kiadja az ilyen jellegű verseit

o Emiatt a nép elítéli

o Szilveszter felesége, elhagyta a szülői házat, akárcsak Szendrey Júlia.

o A jellemük nagyon hasonló

- Szilveszter romantikus koldus („koldusbot és függetlenség”)

- Előzményei: Shelly -Rosalind és Helen, Dickens: Twist Olivér, Eötvös: A karthausi

- Műfaj: Romantikus elbeszélő költemény, gazdag hangvétellel. Az epikum a meghatározó a gyermek- és ifjúkor rajzában, a líraiság jellemzi a szerelemábrázolást és a tájfestést, a drámaiság uralkodik az események egyes fordulataiban, a gondolatiságban.

- Az Apostol témáját tekintve epikus alkotás lenne, de inkább lírai elemek az uralkodóak benne

- Hangnemében romantikus, szentimentális, és ironikus hangnemek keverednek.

- Nyelvezetében a romantikus mellett sok realista jegye.

- Időmértékes verselésű, rímtelen, változatos hosszúságú jambikus sorok váltogatják egymást.

- Gyakori soráthajlás, és metafora

-  Szerkezet:

o Számozott jelenetekre van osztva

o Belső monológok, érzelmek ráhatások

o Narráció E/3 – elfogult, ironikus a külvilághoz, patetikus magához szólva

o A lírai részek a jelentősebbek, a cselekmény maga nagyon rövid

o Visszaemlékezésekből épül fel.

Első rész(1-4-ének):JELEN

Második rész(5-14 ének):MÚLT(kronologikus időkezelés)

Harmadik rész(15-19 ének):JELEN

Negyedik rész(20 ének):JÖVŐ

- A főhős jelleme:

o Szilveszter kitett gyerek, nevét a megtalálása napjáról kapta. Az óév végén az újév kezdetén született ez szimbolikus jelentésű.

o Az eszmények világában él, nem a valóságban.

o Kiforrt személyiség, nem változik a mű folyamán. Örök összeütközésben áll a környezetével.

o Az emberiség ügyéért harcol, de nincsen tisztában a lehetőségeivel, eszközeivel. Folyton kudarcok érik, de ő egyre jobban ragaszkodik eszményéhez, egyre távolabb kerül a néptől.

o A jellem nem változik, de az eszközei egyre durvábban.

o Már nem a népért cselekszik, hanem a nép helyett, és ha a nép ellene fordul akkor annál jobban küzd.

o Igazi szentimentális hős.

- Cím: Apostol, valamely eszmének, ügynek lelkes hirdetője. A cím megnevező, a főszereplőre, szilveszterre utal.

- In medias ressel kezd, egy padlásszoba nyomorába csöppen bele az olvasó. Férj, feleség, gyermek éhezése jelenik meg. Szilveszter egyoldalúan ábrázol romantikus hős, aki szentül hisz Isteni eredetű küldetésében. 1-4 ének erről szól. Istent kéri, hogy segítsen neki felszabadítani az emberiséget.

- 5-14 ének: Szilveszter életútja, amely szintén nagyon hasonlít Petőfiére, (születésük időpontja, a falu népének irigysége, elűzése, másolásból tartja fent magát).

o Szilveszter születési körülményeit, nyomorúságos gyermekkorát, és felnőtté válását részletezi.

o Romantikus túlzások találhatóak („Lopott, koldult, szolgált…”) a részletgazdag leírásokban.

o 16 évesen tudatára ébred, fellázad, és otthagyja eddigi megalázó munkahelyét. Eletében először meleg támogatást kap egykori gazdájának oktatójától

o Petőfi régebben úgy ítélte meg, hogy a világot, hogy annak története vérfolyam, mely a vértengerben fog véget érni. Szilveszter ezzel ellentétben a világ jólét kulcsát önzetlen emberek önfeláldozásában látja. Ez jelenik meg a Szőlőszem hasonlatban. Szilveszter életének értelme, hogy ő is ezek közé az emberek közé tartozik.

o Átértékelődik a szerepe: a nép helyett kell cselekednie.

- 14-19 ének: Szilveszter története a jelenben

o Egy falu közjegyzőjének kérik fel, ott rendkívüli népszerűségre tett szert, ám ez a falu nagybirtokosának, és a plébánosnak nem tetszett, és feltüzelve a népet, elkergetik Szilvesztert a faluból.

o Azonban megismerkedik a nagyúr lányával, aki otthagyja érte a szülői házat.

o Ekkor változik meg Szilveszter életszemlélete, rájön, hogy a nép még nem érett, nem tehet róla, hogy ilyen, s mivel ő ellenben az, ezért duplán fog küzdeni érte.

o A feleségével sokáig csak tengődtek, másolásból éltek meg, Szilveszter könyvet írt király és egyház tagadó eszméiről, közben született egy fia is. A könyvet kiadatta egy titkos nyomdában, ezrével terjedt a könyv, ám a király betiltatta.

o Elfogják, elszakad a családjától, soha többé nem látja őket, és tíz évet a börtönben kell töltenie.

o Mikor kiszabadult, megtudja, hogy családja széthullott, felesége meghalt. Ezután kiábrándul a világból, mert látja, hogy még rosszabb hely lett, mint előtte volt. Radikális lépésre szánja el magát, merényletet tervez a király ellen. Nem sikerül megvalósítania, a tömeg is ellene van, majd lefejezik.

Az apostol Petőfi politikai, társadalmi, szociális nézeteinek összefoglalója. A főszereplő alakjában az eszményi forradalmárt és a forradalmársorsot rajzolja meg. Szilvesztert, mivel típust akart ábrázolni, önarcképi, irodalmi, történeti vonásokkal, rájátszásokkal rajzolta meg. Önarcképi elem a névadás (Szilveszter – XII. 31.), a szerelem alakulása, az író-szerep, a néphez fűződő viszony és megcsalattatás. Táncsics alakjára ismerhetünk a titkos nyomda, a börtön motívumában, a hitvesi hűségben.

A befejezés azzal zárja a költeményt, hogy a késő századok szabad nemzedékei megemlékeznek majd azokról a szentekről, akik szolgaságban is szabadok voltak.

„Vénült, kihalt a szolganemzedék,
Uj nemzedék jött, mely apáit
Arcpirulással emlité s azoknál
Jobb akart lenni és az is lett,
Mert csak akarni kell!...
Fölkelt az új hős nemzedék,
S mit örökségben hagytak rá apái,
Leverte rabbilincseit,
S kezéről, akik ezt szerezték,
Azoknak sírhalmára dobta,
Hogy a csörgésre fölriadjanak, s ott
A földben is szégyeljék magokat!...
S megemlékeztek a győzelmesek
Ama szentekrül és nagyokrul, akik
A szolgaságban szabadok valának,
És hirdették az ígét,
S díjok halál lett,
Csúfos halál!...
Megemlékeztek a győzők ezekről,
S a diadalnak örömébe szőtték
Szent neveiket koszorú gyanánt,
S elvitték volna őket a
Dicsőség templomába,
De hol keressék, hol lelik meg őket?
Rég elhamvadtak a bitófa mellett!”

Pest, 1848. június-szeptember

 Tartalmi elemzés példával:

"Sötét a város, ráfeküdt az éj.

Más tájakon kalandoz a hold,

S a csillagok behunyták

Arany szemeiket."

E fekete világban csak egy kicsiny padlásszoba „halvány mécse” világít. „Két testvér: a nyomor és az erény” virraszt itt. Egy szegény család: a bánatos, pergő könnyű asszony szopós csecsemőjével s nagyobbacska kisfiával, kit legalább az álom megkímél az éhezéstől, s az ifjú családapa sötét homlokán Istenhez szálló gondolatokkal. Nem zúgolódik, sőt megfogadja, hogy helyreállítja a földön az isteni rendet:

„Egy éltet adtál énnekem, atyám,

S én azt szolgálatodra szentelem.

Mi lesz a díj? vagy lesz-e díjam,

Nem kérdezem;

A legrosszabb rabszolga is kész

Fáradni,  hogyha megfizetnek érte. (…)

Adj, isten, adj fényt és erőt nekem,

Hogy munkálhassak embertársaimért!”

De ki is ez a csodálatos teremtmény, aki a nagyvilágot törekszik boldogítani, s akit az emberek egy része apostolnak, másik része szentségtelen gonosztevőnek tart? Íme, a történet.

Egy téli éjszakán, épp éjfélkor egy asszony – nem tudni, koldusnő vagy úri hölgy – nyöszörgő csecsemőt helyez egy várakozó hintóba. Nemsokára beszáll egy úri pár, de nem veszi magához a kis gyermeket, hanem a kocsis gondjaira bízza. A bérkocsisnak sem kell az „istenáldása”, egy kocsma küszöbére teszi a kis batyut. Egy öreg tolvaj talál rá, s megfogadja, hogy jó apja lesz, fölneveli tisztességesen – vagyis: ezután kettőjüknek lop majd. Eltervezi, ha kivénül a „munkából”, majd a gyerek lop neki is. Szomszédasszonyára bízza, ki épp most temette el kis fiát; s ő vállalja is jó fizetésért a szoptatást és a nevelést.

„Szomszédasszony, viselje gondját,

De jobban, mint saját fiának.

Nevelje föl, neveltetési

Költségeit magamra vállalom,…

Ugy bánjék vele, mint szemfényivel,

Mert a gyermek vén napjaim reménye.”

Látván, hogy kisfiú, Szilveszternek nevezik el, mivelhogy épp aznap éjjel találták. Az öregnek kedve telik a gyermekben, mert „ész s ügyesség villant ki belőle”. Alig négyesztendős, és már ügyesen lop. Ám a gondos nevelőt egy nap felakasztják, s mert nem fizethet tovább, a szomszédasszony kiteszi a fiú szűrét:

„Most már az ördög elvihet, fiam; menj

Isten  hirével a pokolba,

Mától megszűnt a fizetésem érted,

S magam költségén, nem kivánhatod,

Hogy itt hizlaljalak, mint a libát.

Jer, azt a szívességet megteszem,

Hogy kikisérlek a kapun. De

Ha visszajössz, a csatornába doblak.”

Az egész nap céltalanul kódorgó, fáradt kisfiút egy utcasarkon elnyomja az álom. Késő éjjel arra riad, hogy egy öregasszony áll előtte. Kikérdezi, majd kézenfogja s magával viszi. A vén banya házában hűséges társra lel egy kis kutyában.

Hozzá simúlt barátilag,

Átcsillogott szeme

Az éj sötétségén, s e csillogás

Olyan szelíd, olyan testvéri volt,

Hogy bátorságot és bizalmat

Öntött a kisfiúba.

Hamar rá kell jönnie, hogy itt sem szeretetből tartják. Koldulnia kell, mert a vénasszony már túl kövér ehhez a „munkához”.

„Koldúlni fogsz mindenkitől,

Kinek jobb a ruhája, mint tiéd,

És ilyet eleget találsz, ne félj.

Előre nyujtod kezedet,

Oldalra hajtod fejedet,

Fel- s összehúzod a szemöldököd,

A szádat le fogod biggyeszteni,

S szemed megnyálazod,

És ugy rimánkodol

Beteg anyád s az isten szent nevében.”

Bottal fenyegeti, ha nem tesz kedvére, s koplaltatja, hogy kellően sajnálatra méltó legyen, s több alamizsnát kapjon. Boldogtalanul nézi a játszó gyermekeket, neki nem jut öröm. Csak „koldult és koplalt, e kettőt tudá az életből…” Egyetlen barátja van csak, hálótársa, a kutya.

Egy hideg, ködös napon mogorva úr szólítja meg a mezítláb, hajadonfőtt ácsorgó kisfiút. Szilveszter könyörög, hogy vigye magával. A leselkedő vén szipirtyó mindent elkövet, hogy visszatartsa, de az úr legorombítja, s magával viszi a gyereket. Jobbra fordul sora, kimosdatják, szép, új ruhát kap. Egy dolga van csak: szolgálni az őr fiát, vakon teljesíteni minden parancsát. Hiába igyekszik azonban, a gaz kölyök – amilyenek rendesen a nagyságos úrfiak – örökké kínozza, ütlegeli. De eltűr mindent, mert

Az úrfi mellett eltanulgatott.

Ott állt mögötte észrevétlenűl,

Könyvébe kandikált,

S a nevelő minden szavára

Figyelmezett,

S mit egyszer megtanúlt,

El nem feledte.

  Így éri meg a 16. esztendőt, így bontakozik elméje s igazságérzete:

„Mi jognál fogva vernek itten engem?

Mi joggal bánt embert az ember?

Különbnek alkotá az isten

Az egyik embert, mint a másikat?”

Elhatározza, nem tűr tovább. Legközelebb, amikor az úr kezet emel rá, kikéri magának, s örökre elhagyja a házat. A város végén éri utol az úrfi nevelője. Egyévi megtakarított pénzét adja oda neki, s csak egyet kér – sőt, parancsol: - tanuljon a hazának, a világnak. Azt jósolja, nagy ember lesz belőle. Megöleli, megcsókolja a fiút, s könnyes szemmel búcsúzik tőle. Végtelenül jólesik ez a fiúnak.

Tizenhat évig kellett élnie

S kínlódnia,

Míg oly emberre akadott,

Ki nem taszítá el magától,

Ki megölelte őt!

Végre szabadnak érzi magát, áhítattal fedezi fel a természet szépségeit. Teljesíti a nevelő óhaját: beiratkozik egy iskolába, s szorgalmasan tanul. Társai nem szeretik, irigység s gúny veszi körül. Nem érti, miért bántják, hiszen ő értük – másokért – tanul. Elvadul a világtól, egyre magányosabb lesz. A világtörténelmet tanulmányozza, ebből meríti életcélját:

„Mi célja a világnak?

Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!

Szabadságért kell küzdenem,

Mint küzdtek érte oly sokan,

És hogyha kell, elvérzenem,

Mint elvérzettek oly sokan!”

Tanulmányai elvégzése után hívják nagy urak, kecsegtetik gazdag hivatalokkal, de nem akar többé szolga lenni. Inkább egy szegény faluba megy el jegyzőnek, hogy ott a nép tanítója s atyja legyen. Köztiszteletben álló ember lesz, de átkot mond rá a pap s az uraság, mert féltik tőle hatalmukat. Egyvalaki azonban csodálattal tekint rá a kastélyból, a kisasszony. Egyre gyakrabban találkoznak, s egyre bizalmasabbak egymáshoz. Hadjáratot indít ellene a földesúr, de Szilveszter nem ijed meg a fenyegetésektől, ezért a pap kiprédikálja. Lázítónak, istentagadónak nevezi, s pokollal fenyegeti azokat, akik követik. Bőszülten rohan az ifjúra a nép, s majd agyonverik. De ő nem az emberekre haragszik, hanem akik vakságban tartják:

„Szegény, szegény nép, mint sajnálom őt,

S ha eddig küzdtem érte, ezután

Kettős erővel fogok küzdeni!”

Mielőtt elhagyja a falut, elbúcsúzik kedvesétől. A leány egy gyűrűt ad neki, s megfogadja, csak őt szereti. Szilvesztert a fővárosba, gyermekkora nyomorának színhelyére viszi a lába. Kivesz egy padlásszobát .Még végig sem tudja gondolni, mihez fog kezdeni, mikor kopognak ajtaján. Utánajött a leány, hogy együtt tűrjön vele bút és nyomort.

Együtt maradtak, mint férj s feleség;

Nem pap kötötte össze őket,

Hanem az isten és a szerelem.

Hogy keresethez jusson, s célját, hivatását se feledte, írni kezd az ifjú. De a szerkesztők, bár írásait remekműnek tartják, nem vállalják a kiadást a cenzúra miatt. Hogy éhen ne haljanak, arra fanyalodik, hogy mások gondolatait másolgassa.

Ahogy jöttek s mentek az évek, négytagú lett a család – négyszeres a nyomor. Egy nap a kis csecsemő nem ébred fel többé – éhen halt. Nehezen csitul az élők fájdalma. Az apának, hogy illően eltemettethesse gyermekét, egyetlen kincsét, a jegygyűrűjét kell eladnia. Végre eljön a nap, mikor gondolatai bejárhatják a világot. Felfedez egy titkos nyomdát. Gyorsan terjednek könyvei, de a hatalom lázítónak, vallás- és felségsértőnek kiáltja ki. Lakolnia kell. Elfogják, elhurcolják és börtönbe csukják. Még el sem búcsúzhat családjától.

Kifáradt lélekkel, fásultan, megbilincselve szenved börtönében. Úgy érzi, halott, kit élve temettek el. Egy nap hitvese árnya jelenik meg, s fülébe súgja: „Én már kiszenvedék, Isten veled!” Fölugrik, de csak a sötétség karolja át. Tíz évig a négy fal foglya. Kihalt szívéből a bánat, a szenvedély. Egy nap azonban madárka száll a börtön falára, s ott dalolgat. Sejti, „a szabad világnak szabad vándora”, a szabadság hírmondója a kis madár. S valóban, csikorog a zárban a kulcs, szabad a rab.

Megifjitá a tiszta levegő

Megifjitá lelkének erejét,

De teste vén és roskatag maradt,

Csak vánszorogva, botra dőlve ment.

Hosszú fehér haját s szakállát

A szellők búsan lengeték.

Tíz év alatt száz évet élt.

Első útja egykori lakásába vezet, de nem talál ismerősöket. Megtudja, hogy feleségének bánatában meghasadt a szíve, fia eltűnt. De nem ez volt utolsó fájdalma. Meg kell tudnia, hogy a nemzet, a haza sem szabad: „Az emberméltóság naponta törpül, és a zsarnokság óriásodik.” Hiába lett volna annyi szenvedés? „Fölgyulladt benne a kihamvadó tűz”, s elhatározza, megöli a királyt. Ám a fegyver célt téveszt, a gyáva zsarnok felkél, letörli képéről a port – s néhány nap múlva az ősz Szilveszter feje a porba hull.

Stark Ferenc és Szathmáry Éva

(Forrás: 44 híres eposz, verses regény, elbeszélő költemény 504-512. old. – Móra Könyvkiadó 1992, 1995.)