DOSZTOJEVSZKIJ:Bűn és bűnhődés

Teljes mű

Szereplők:

Rogyion Romanovics Raszkolnyikov: Önfejű, okos, aranyszívű, mégis hirtelen haragú, kegyetlen, lázadó ember.

Avdotya Romanovna Raszkolnyikova (Dunya): Raszkolnyikov húga.

Pulherija Alekszandrovna: Raszkolnyikov édesanyja.

Aljona Ivanovna: Öregasszony, uzsorás, Raszkolnyikov áldozata.

Lizaveta Ivanovna: Az uzsorás testvérhúga, a másik áldozat.

Dmitrij Prokofjics Razumihin: Raszkolnyikov barátja. Beszélőnév, jelentése ész, értelem. Utal arra, hogy a minden napi józan és az, ami vezeti és meghatározza tetteit.

Szemjon Zahar(ov)ics Marmeladov: Volt címzetes tanácsos. Nevének jelentése lekvár, ami érzékletesen utal a személyiségére is.

Katyerina Ivanovna: Marmeladov felesége.

Szofja Szemjonovna (Szonya): Marmeladov lánya.

Nasztaszja: A háziasszony szolgálólánya

Pjotr Petrovics Luzsin: Avdotya Romanovna (Raszkolnyikov húgának) vőlegénye. Beszélőnév, jelentése tócsa. Híven tükrözi Raszkolnyikov véleményét Luzsin úrról. Egy rendkívüli egoizmussal színezett karakter. Jellemét és elveit a Szent Márton történeten keresztül ismerhetjük meg. Míg Dunya udvarlója, addig renkívüli hatalommal áll felette, ám mikor ő és Purherija Alekszandrovna kiadja az útját, ez az uralom megszűnik.

Nyikogyim Fomics: Rendőrségi felügyelő

Ilja Petrovics: Rendőrfőhadnagy

Alekszandr Grigorjevics Zamjotov: Rendőrségi fogalmazó

Zoszimov: Orvos.

Arkagyij Ivanovics Szvidrigajlov: Dunya volt munkaadója, és Raszkolnyikov jellembeli hasonmása, az ő negatív tulajdonságainak felnagyítója. Szvidrigajlov erőszakkal szeretné megszerezni magának Dunyát (erkölcsi gátlások nélkül élő személy), Raszkolnyikov húgát, úgy, hogy beárulja Raszkolnyikovot. Egy ösztönlény, eszmék és létkép nélkül. Szvidrigajlov valóban bűnös ember, aki élvezettel szegi meg a társadalmi normákat; amikor Raszkolnyikov és önmaga lelki rokonságáról beszél, megdöbbenti és elrettenti Raszkolnyikovot, aki ekkor döbben rá, hogy a világ számára tette ugyan olyan aljas bűncselekmény, mint Szvidrigajlov aljasságai. Számára semmit sem jelent a rend, a törvény és az erkölcs. Egy szerencsétlen, örök vágyak által űzött ember, aki kártyázik, sokat iszik és szórja a pénzt. A végén belátja, hogy az élete katasztrófa, és öngyilkos lesz.

Marfa Petrovna: Szvidrigajlov felesége.

Porfirij Petrovics: Rendőrbíró.

Történet:

Első rész

1.
Egy meleg júliusi nap délutánján Raszkolnyikov kilépett pétervári lakásából, ahol albérletben élt. Örült, hogy elkerülte a Praszkovjával való találkozást, mivel már jelentős összeggel tartozott neki. Útja egy öreg uzsorásasszonyhoz, Aljonához vezetett. Látszólagos célja egy ezüstóra zálogba adása, valódi célja azonban a lakás feltérképezése volt nagy terve számára, ami már egy hónapja érlelődött szívében. Mikor itt végzett, idegesnek és gyengének érezte magát, ezért betért egy közeli, meglehetősen kellemetlen levegőjű kocsmába.

2.
Egy darabig magányosan üldögélt söre társaságában, de nemsokára megszólította Marmeladov, aki foglalkozására nézve címzetes tanácsos, itt pedig törzsvendég volt. A gúnyolódó hallgatókkal mit sem törődve, a szerencsétlen ember elmesélte élete történetét. Jelenleg második feleségével, Katyerina Ivanovnával él, aki tüdőbetegségben szenved. Korábban volt tisztességes állása, de becsületét és pénzét mind elvitte az ital, úgyhogy míg ő jelenleg munkanélküliként tengődik, mostohalánya, Szonya kénytelen eltartani őket, aki utcalánynak állt. Raszkolnyikov hazakísérte a megtört embert, s még pénzt is adott neki.

3.
Másnap Nasztaszja, a háziasszony szolgálója ébresztette, s közölte vele, ha nem fizet sürgősen, úrnője feljelenti. Ezenkívül levelet hozott a diáknak vidéken lakó anyjától. A levélből kiderült, hogy húgát, Dunyát meglehetősen durva módon bocsátották el nevelői állásából Szvidrigajlovéktól, ugyanis Szvidrigajlov felesége azt hitte, a lány megkörnyékezte urát - holott a valóságban ez pont fordítva történt. Végül Dunya szerencsésen megúszta a nyilvános megszégyenítést. Ráadásul anyja és lánya megismerkedtek egy fiatal és befolyásos hivatalnokkal, Luzsinnal, aki rögtön megkérte Dunya kezét. Húga igent mondott, mivel ezzel kívánta elősegíteni bátyja előrelépését a társadalmi ranglétrán.

4.
Raszkolnyikov sétára indult, s közben gondolkozott. Meghatódott húga önfeláldozásán, de elhatározta, megpróbálja megakadályozni a házasságot, s megmenteni Dunyát. Egy parkba érve egyszer csak egy fiatal, csinos, ámde rosszul öltözött lányra lett figyelmes, aki ráadásul részeg is volt. Bizonyára elcsalták otthonról, most is egy középkorú férfi settenkedett körülötte. Rendőrt hívott, pénzt adott a közegnek, s megkérte, kísérje haza a lányt.

5.
Hazafelé menet megivott egy pohár vodkát, s mivel nem szokott az italhoz, az a fejébe szállt, s kénytelen volt leheveredni a fűbe. Rögtön elaludt, s álmában újra szülőfalujában járt. Estefelé apjával sétáltak a helyi kocsma előtt, amikor részeg muzsikok szaladtak ki, felszálltak egy szénásszekérre, de természetesen az eléje fogott kis sovány parasztlovacska nem bírta elhúzni őket, ezért agyonverték. A véres cselekményre gondolva már-már visszariadt gyalázatos tervétől, amikor egy téren találkozott Lizavetával, az uzsorásasszony húgával, akit a vénség szinte rabszolgasorban tartott. Fél füllel meghallotta, hogy Aljona másnap este hétkor egyedül lesz otthon.

6.
Raszkolnyikov ezt égi jelnek tartotta. Azóta volt ennyire babonás, mikor először járt Aljonánál, s hazafelé azon morfondírozott, milyen egyszerű lenne megölni és kirabolni a vénasszonyt. Ilyen gondolatok közepette ült be egy olcsó vendéglőbe, s mit ad Isten, a szomszéd asztalnál ülő diák és katona is pont erről beszélgetett. A nevezetes napon későn ébredt. Már elmúlt hét, mikor elindult. Terveivel ellentétben baltát végül nem a konyháról, hanem a házmester szobájából szerzett. Szíve a torkában dobogott, mikor becsöngetett Aljonához, aki - bár gyanakodva, de végül - ajtót nyitott neki.

7.
Miközben az asszony a hozott zálogtárgy kicsomagolásával bajlódott, Raszkolnyikov lesújtott rá a gyilkos szerszámmal. Még két ütés, s Aljona vérbe fagyva hevert a padlón. A diák előkereste zsebeiből kulcsait, s velük kinyitotta az ágya alatt tartott ládikát. Az előkerülő arany ékszereket a zsebébe tömködte, mikor egyszer csak kintről mozgolódást hallott. Lizaveta érkezett meg. Nem volt más lehetősége, újból használnia kellett a már vértől ázott baltát. A kettős gyilkosság után menekülni akart, de kintről újabb emberek zaja hallatszott. Bezárta az ajtót, de azok rájöttek, hogy belülről van becsukva, s a házmesterért indultak. Míg távol voltak, Raszkolnyikov kilopódzott, s egy közeli üres szobában húzta meg magát, míg a veszély elmúlt. Kerülővel ment haza, visszahelyezte a bűnjelektől megtisztított baltát, majd belépett lakásába, s ruhástól rogyott a díványra.

Második rész

1.
Hajnali háromig aludt, de akkor az utcai zajok felébresztették. Eszelősen felugrott, s igyekezett eltüntetni a bűnjeleket, majd a lopott zsákmányt a tapéta alá rejtette. Mikor végzett, a kábulattól újból elaludt. Reggel Nasztaszja ébresztette, aki beidézést hozott számára a kerületi kapitányságról. Raszkolnyikov halálra váltan érkezett a rendőrségre, de ott kiderült, hogy csak az elmaradt lakbér miatt jelentette fel háziasszonya. A fogalmazó írásba diktált neki egy fizetési nyilatkozatot, majd távozni készült, de közben elájult. Úgy kellett a rendőr uraknak életre lehelniük és kitámogatniuk az ajtón.

2.
Hazament, s kiráncigálta a tapéta mögül a zsákmányolt értéktárgyakat. Elhatározta, megszabadul tőlük. Első terve az volt, hogy beledobja a folyóba, de ezt feltűnés nélkül nem tudta volna végrehajtani. Végül bolyongása során talált egy építkezés alatt álló elhagyatott udvart. Itt elásta őket, majd egy nehéz terméskövet hengerített rájuk. Ezt követően Razumihinhez ment, aki boldogan fogadta rég' nem látott barátját, de ő egyszerűen faképnél hagyta. Már azt sem tudta, mit csinál. Valahogy hazakeveredett, lefeküdt, de állandóan lázálmok gyötörték, és hallucinált.

3.
Betegsége több napig tartott. Ezalatt Nasztaszja és Razumihin ápolgatták, pedig utóbbinak nem kis fáradtságába került, míg sikerült megtudakolnia barátja címét. Diáktársa még orvost is hívott hozzá Zoszimov személyében. Azon a napon, mikor először magához tért, egy kereskedelmi alkalmazott jelentkezett náluk. Raszkolnyikov nagy nehezen aláírta a nyugtát, aminek köszönhetően megkapták az édesanyja által fiának küldött harmincöt rubel készpénzt. Közösen megebédeltek, majd Razumihin elviharzott, s tíz rubelből új ruhákat vásárolt barátjának, aki kissé durcásan, de azért boldogan fogadta ezt a kényeztetést.

4.
Időközben megérkezett Zoszimov is, aki megállapította, hogy bár Raszkolnyikov továbbra is gyenge, de azért kezd rohamosan javulni az állapota. Az orvos és Razumihin ezután beszélgetni kezdtek, s nemsokára a közelmúltban történt gyilkosságra terelődött a szó. Razumihin magyarázatából kiderült, hogy a rendőrség először az esetet felfedező Kochot és Pesztrjakovot gyanúsította, de később az egyik helyi festőmunkásnál megtaláltak egy a helyszínről ellopott fülbevalót (mely Raszkolnyikov zsebéből eshetett ki menekülése során), s így a bizonyítékok most már egyértelműen ellene szólnak.

5.
Hirtelen új ember lépett be a kis szobába. A lehető legnyájasabb módon mutatkozott be, Luzsin volt az. Igencsak meglepődött, hogy nem várták érkezését, de hát Raszkolnyikov mostanában nem volt olyan állapotban, hogy levelet olvashatott volna. A rövid beszélgetés alatt Luzsin - ha kissé mesterkélten is, de - igyekezett a lehető leginkább megkedveltetni magát leendő sógorával, de nem sikerült annak szívébe férkőznie, sőt, a végén még csúnyán össze is vesztek.

6.
Mikor mindenki távozott, Raszolnyikov felkelt, és a szigorú orvosi utasítás ellenére sétálni indult. Keresztülhaladt azon a téren, ahol a gyilkosság előtt utoljára látta Lizavetát, majd a Kristálypalotába ment, ahol találkozott Zamjotovval. Elkérte a legfrissebb újságokat, s elolvasta, mit ír a sajtó a szörnyű bűntettről. Hirtelen megszállta a gondolat, hogy most mindent bevall, de aztán meggondolta magát. Meglátogatta "azt" a házat is, ahogy ő nevezte. Ivanovnáék lakását éppen felújították. Távozóban aztán újra elhatározta, hogy elmegy a rendőrségre, s vallomást tesz, de útközben...

7.
...hirtelen arra lett figyelmes, hogy emberek csoportja egy hintót áll körül. Közelebb ment, s egy vérben fekvő, súlyosan sebesült férfit látott a lovak patái között. Rögtön felismerte Marmeladovot. Félretuszkolta a helyszínelő rendőröket, s kérte, vigyék utána a sebesültet, ő elvezeti őket annak lakásáig. A kis szobácskában aztán Katyerina ápolgatta férjét. Orvost és papot hívtak, sőt, még Szonya is hazajött, de már nem tudtak segíteni Marmeladovon, s nemsokára belehalt sebeibe. Raszkolnyikov húsz rubelt adott a családnak, s megígérte, másnap újból felkeresi őket. Razumihinhez ment, aki éppen házavató bulit tartott költözködése örömére. Barátja hazakísérte Raszkolnyikovot, ahol váratlan vendégekbe botlott: anyja és húga érkeztek meg vidékről.

Harmadik rész

1.
A szíves üdvözlés helyett Raszkolnyikov nyíltan kijelentette, nincs olyan állapotban, hogy hozzátartozóival beszéljen. Azok nem értették, mi történt vele. Razumihin sietett a segítségükre, elkísérte őket ideiglenes szállásukra azzal az indokkal, hogy hagyják barátját pihenni. Ezt követően visszarohant Raszkolnyikovhoz, még Zoszimovot is elhívta lakásáról, s félóránként vitt helyzetjelentést az asszonyoknak a diák állapotáról. Magának sem merte igazán bevallani, de első látásra belehabarodott Dunyába. Szégyellte is emiatt akkor másnaposságát.

2.
Másnap Razumihin már korán reggel beállított Raszkolnyikováékhoz. Az asszonyok tegnapi szolgálatait nem feledve hálásan fogadták. Raszkolnyikovról érdeklődtek, ő pedig igyekezett mindent elmesélni barátjáról, amit csak rövid ismeretségük alatt megtudott róla. Annyira a bizalmukba férkőzött, hogy még Luzsin levelét is megmutatták neki, melyben a vőlegény igyekezett bemocskolni Raszkolnyikov nevét, és nyíltan kijelentette, hogy ha eljön az este tartandó Dunyával való első pétervári találkozására, nem viseli el a sértést, s távozik.

3.
Ezután a három ember Zoszimovval kiegészülve újra felkereste Raszkolnyikovot, aki a tegnapinál lényegesen kedvesebben fogadta őket. Kibékült Dunyával, de azt határozottan leszögezte, hogy ellenzi a házasságot. Mikor felvetült a kérdés, eljön-e az esti találkozóra, húgára bízta a döntést, aki arra kérte, hogy jöjjön. Pulherija a vidéki eseményekről is beszélt, például arról, hogy meghalt Szvidrigajlov felesége, amiben nagyban közrejátszhatott, hogy a férfi verte az asszonyt.

4.
Beszélgetésüket váratlan vendég érkezése szakította félbe. Szonya lépett be a szobába. Nem akart sokáig időzni, csak köszönetet rebegett, s egy meghívást tolmácsolt Raszkolnyikov felé a másnapi temetésre és halotti torra. Hazafelé menet nem figyelt fel rá, de egy idős férfi követte egészen lakásáig. Raszkolnyikov időközben arról érdeklődött Razumihinnél, hogy szerezhetné vissza az Aljonának leadott zálogtárgyait, mire ő azt tanácsolta, keressék fel Porfirijt, az ügyben eljáró vizsgálóbírót.

5.
Porfirij már várta a diák jelentkezését. Szilárd meggyőződése volt, hogy a tettes a zálogtulajdonosok egyike, s ő volt az egyetlen, akivel még nem találkozott. Kérését hallva Raszkolnyikovnak azt a tanácsot adta, írjon egy hivatalos beadványt a bíróságnak. Ezután egy félhivatalos kihallgatásfélére került sor, melyen Raszkolnyikov - viharos lelkiállapota ellenére - meglepően jól tartotta magát. Szóba került a diák egy korábbi értekezése is, mely arról szólt, hogy az embereket két csoportra: a közönségesekre és a nem közönségesekre osztja; a közönségeseknek nem, de a nem közönségeseknek világjobbító reformjaik eléréséhez (de csakis ahhoz!) szabad bűnt, s így akár gyilkosságot is elkövetniük. Ezen hallgatósága igencsak megütközött.

6.
Távozásuk után Raszkolnyikováék lakásához mentek, de mikor odaértek, Raszkolnyikov szó nélkül hazarohant. A házhoz érve egy alacsony, iparosforma emberrel találkozott, aki őt kereste, de nem szólt hozzá semmit. Egy darabig követte, majd csak annyit mondott a diáknak: "Gyilkos!". Raszkolnyikov teljesen elvesztette a fejét. Visszarohant lakására, s lefeküdt. Álmában újból "abban" a házban járt, s újból baltájával verte az öregasszony fejét. Mikor felriadt, egy idegen férfi ült az ágya mellett, aki Szvidrigajlovként mutatkozott be.

Negyedik rész

1.
A vendég látszólag össze-vissza, mégis céltudatosan beszélt. Arról érdeklődött, hisz-e Raszkolnyikov a kísértetekben, mert ő már többet is látott. Biztosította, hogy Marfa Petrovna halálát nem ő okozta, az véletlen baleset volt. Az asszony végrendeletében háromezer rubelt hagyott Dunyára. Ő maga azt kívánta, hadd láthassa még egyszer a lányt. Állítása szerint ugyan már nem szerelmes belé, de hajlandó tízezer rubelt adni neki, csak ne menjen hozzá Luzsinhoz, mert a férfi nem érdemli meg.

2.
Este Raszkolnyikov és Razumihin együtt keresték fel Dunyáék szállását, ahol az előszobában futottak össze Luzsinnal. A férfi, bár rendkívül kellemetlenül érintette a báty megjelenése, mégis maradt. Gyűlöletét azonban nem igazán tudta leplezni, így végül sikerült csúnyán összevesznie a jelenlévőkkel. Dunya ki akarta békíteni Luzsint és Raszkolnyikovot, de a vendég ezt nyíltan megtagadta, és dühösen távozott. Mikor elváltak, Dunya kijelentette, látni sem akarja többé.

3.
Mindenki megkönnyebbült, húga sírva kért bocsánatot Raszkolnyikovtól, amiért ehhez az emberhez akart feleségül menni. Újból visszaállt a családi idill. Razumihin boldogan vázolta egy közösen alapítandó könyvkereskedés terveit, mely szép haszonnal kecsegtetett. Mindenki boldog volt, mikor Raszkolnyikov hirtelen kijelentette, hogy elmegy, méghozzá örökre. Családtagjai megijedtek, de Razumihin azzal nyugtatta meg őket, hogy ez még biztos a betegsége folyománya, s nemsokára elmúlik.

4.
Raszkolnyikov útja Szonyához vezetett. A lány nagyon szegényes körülmények között élt. A diák szívből sajnálta, mégis felhánytorgatta előtte azt az esetet, mi lenne testvéreivel, ha Katyerina meghalna, s ő is megbetegedne. Aztán megpillantott egy Bibliát, s megkérte Szonyát, olvassa fel neki Lázár feltámasztásának történetét. Bevallotta, hogy szakított családjával, s azzal váltak el, hogy ha holnap eljön, megmondja, ki ölte meg Lizavetát, aki életében a lány barátnője volt. Egyikük sem tudta, de Szvidrigajlov a szomszéd szobában egész beszélgetésüket kihallgatta.

5.
Másnap Raszkolnyikov felkereste Porfirij vizsgálóbírót. Felemlegette, hogy a bíró korábban említette, ki akarja hallgatni. Porfirijnak azonban nem ez volt a terve. Üres fecsegésbe kezdett pszichopatológiáról, régi bűnügyekről, de közbe oda-odaszúrt egy-egy megjegyzéssel a diák felé. Már majdnem célt ért, Raszkolnyikov kezdte elveszteni önuralmát, s nyíltan kijelentette, tartóztassák le, ha valamivel vádolják, de ne játsszadozzanak vele. A vizsgálóbíró viszont nem ezt akarta. Felemlegette, hogy tud Raszkolnyikov előző napi látogatásáról Ivanovnáék lakásán, s ezzel kapcsolatban van egy "meglepetése" is a szomszéd szobában...

6.
...amikor hirtelen kicsapódott az ajtó, s berohant Mikolaj, a festőinas. Valószínűleg sokat gyötörhették már vallatással, mert a földre borult, s magára vállalta a gyilkosságot. Porfirij látta, hogy tervét meghiúsították, s gyorsan elbocsájtotta Raszkolnyikovot azzal, hogy még visszavárja. Nem sokkal miután hazaért, egy ember állított be a diákhoz, akiben az az előző napi rágalmazót ismerte fel. A vendég elmondta, hogy ott volt Raszkolnyikov tegnapi látogatásánál az Ivanovna-házban, s ő jelentette fel Porfirijnál, ő volt a "meglepetés". Mikor azonban hallotta, miket vágott a vizsgálóbíró Raszkolnyikov fejéhez teljesen alaptalanul, megbánta korábbi cselekedetét, s most azért jött, hogy bocsánatot kérjen tőle.

Ötödik rész

1.
Másnap Luzsin még mindig nem tudott beletörődni a vereségbe, s elhatározta, visszaszerzi Dunyát. Lebezjatnyikovval lakott egy szobában, a néhai Marmeladov és családja szomszédságában. A tor napján magához hívatta Szonyát. Egy tízrubelest nyújtott át neki, s megkérte, mentse ki édesanyjánál a megjelenés kötelessége alól. Lebezjatnyikov, aki erősen progresszista nézeteket vallott (s korábban már többször kérte Luzsint, hogy csatlakozzon a kommunához), nem igazán helyeselte a túlzott adakozást, de most meghatotta ez a jócselekedet.

2.
Katyerina szívét-lelkét kitette, hogy halott férjének megadja a végtisztességet, de a torra csak a társadalom söpredéke: részegek, szegények jöttek el, az előkelő meghívottak mind megtagadták a részvételt. A háziakon kívül mindössze két értelmes ember volt az egész társaságban: Raszkolnyikov és Lippewechsel, a német származású háziasszony. Katyerina utóbbival soha nem volt túl jó viszonyban, így nem kellett sok időnek eltelnie, s csúnyán összevesztek.

3.
Már félő volt, hogy tettlegességre kerül sor, ekkor azonban belépett Luzsin, s rögtön előadta jövetele okát. Nyilvánosan meggyanúsította Szonyát, hogy az adományon felül még egy százrubelest is eltulajdonított tőle. Katyerina nem hitt neki, kifordította lánya zsebeit, amelyekből azonban mégis előkerült az ominózus bankó. Ekkor lépett a szobába Lebezjatnyikov, aki egy ideje az ajtóból figyelte az eseményeket, s tisztázta Szonyát, elmondása szerint szobatársa a lány tudta nélkül csúsztatta zsebébe a pénzt. Raszkolnyikov rögtön meg is indokolta Luzsin tettének okát: így akarta ő és Szonya kapcsolatát befeketíteni, s ezzel saját igazát bizonyítani Dunya előtt.

4.
A történtek után Szonya hazarohant, Raszkolnyikov követte. Emlékeztette, mit ígért neki tegnap, s felfedte előtte titkát. Többször is próbált magyarázattal szolgálni, de mindig arra döbbent, hogy szavai nem fedik az igazságot. A lány azt tanácsolta neki, ahhoz, hogy könnyítsen a lelkén, tartson bűnbánatot, s jelentse fel magát a rendőrségen. Ha így tesz, ő megígéri, rendszeresen látogatni fogja a börtönben, s akár még Szibériába is követi.

5.
Hirtelen Lebezjatnyikov tört be a szobába. Elfúlva rebegte, hogy Katyerina megtébolyodott. A gyerekekkel járja az utcákat, koldul, arra kényszeríti őket, hogy énekeljenek és táncoljanak. Rögtön felkerekedtek, követték, s meggyőződhettek a hír sajnálatos igaz voltáról. Végül egy rendőr vetett véget Katyerina őrjöngésének. Ekkor az asszony már halálán volt, szájából ömlött a vér. A járókelők segítségével Katyerinát Szonya lakására vitték, ahol nemsokára követte férjét a túlvilágra. A gyászt Szvidrigajlov törte meg. Félrevonta Raszkolnyikovot, s biztosította, hogy a felajánlott tízezer rubellel hajlandó felkarolni az elhunyt családját. Mikor a diák megkérdezte, miért teszi, ő Raszkolnyikov délutáni szavaival válaszolt, s hozzátette, tisztán hallotta Szonyával való beszélgetését.

Hatodik rész

1.
Az elkövetkezendő napokban mintha sűrű köd ereszkedett volna Raszkolnyikovra, sokszor már maga sem tudta, mit csinál. Egy délután Razumihin kereste fel. Elmondta, ő és az asszonyok már többször jártak itt, de eddig nem találták otthon a diákot, s már aggódtak felőle. Közben, mintegy mellékesen megjegyezte, hogy Dunya reggel levelet kapott valakitől, ami nagyon felizgatta. Raszkolnyikov megnyugtatta, rábízta anyját és Dunyát, s megígértette vele, hogy gondjaikat viseli. Biztosította, hogy jóképű, szimpatikus ember, pont olyan, amilyenre Dunyának szüksége van.

2.
Már éppen távozni készült, amikor hirtelen beállított Porfirij. Azt mondta, bocsánatot kérni jött, s hogy pontot tegyen erre a - számára is - roppantul kínos nyomozás végére. Hosszas okfejtésbe kezdett, mely során elárulta, hogy Mikolaj mindent bevallott, ám hirtelen fordulattal megint oda lyukadt ki, hogy Raszkolnyikov a bűnös. Most már annyira magabiztos volt ebbéli meggyőződésében, hogy kijelentette, két napon belül letartóztatja, hacsak addig nem tesz a rendőrségen beismerő vallomást.

3.
A vizsgálóbíró távozása után nem sokkal ő is útnak indult. Szvidrigajlovhoz készült, meg kellett róla győződnie, hogy ez az általa nem túlzottan kedvelt ember mennyit tud róla, s abból mennyit árult eddig el. A férfit végül egy olcsó, lerobbant vendéglőben találta. Látszólag teljesen értelmetlenül beszélt, valójában azonban csak ő maga tudta, mire készül. Raszkolnyikov látta, hogy nem tud szót érteni vele, s már menni készült, de ő felajánlotta, hogy elmeséli élete történetét.

4.
Vidéki nemesnek született, majd Pétervárra került. Hamiskártyás volt, de súlyos adósságokat halmozott fel, melyből Marfa mentette ki, s ő ezért feleségül vette az asszonyt. Amikor Dunya hozzájuk került, nagyon megtetszett neki a lány, s felajánlotta neki, hogy pénzéből utazzanak Amerikába, s kezdjenek új életet. Marfa viszont leleplezte őt, s elkergette Dunyát. Felesége halála után újra a városba jött, s az eltelt néhány hét alatt már menyasszonyt is kerített magának egy tizenhat éves kislány személyében. Mindez azonban nem nyugtatta meg Raszkolnyikovot, érezte, hogy a férfi akar még valamit húgától.

5.
És valóban. Szvidrigajlov találkát beszélt meg Dunyával saját lakásán (erről szólt az a bizonyos levél). Mindent elintézett, Szonya és háziasszonya nem tartózkodott otthon, a szobát pedig kulcsra zárta. Mikor kettesben maradtak, mindent elárult a lánynak. Felfedte Raszkolnyikov bűnét, de rögtön felajánlotta, hogy pénzének és befolyásos barátainak köszönhetően mindannyiuknak szerez útlevelet, s Amerikába szökhetnek, csak Dunya legyen az övé. A lány nemet mondott, s az erőszakot megakadályozandó pisztolyt fogott vendéglátójára. Lőtt, hibázott, majd eldobta a fegyvert. A férfi csalódottan adta neki a kulcsot, s hagyta, hogy távozzon.

6.
Szvidrigajlov felvette a pisztolyt, majd átment Szonyához, s egy jelentős adományt nyújtott át neki. Még aznap este meglátogatta menyasszonyát, s minden maradék pénzét a lány családjának adta. Ezt követően a dühöngő viharral mit sem törődve, útnak indult. Megszállt egy útmenti fogadóban, aludt egy keveset, majd hajnalban folytatta útját. Egy parkba sietett, de útközben egy őrtoronyba botlott. Megállt, s az elképedt őr szeme láttára főbe lőtte magát.

7.
Raszkolnyikov aznap felkereste édesanyját. Bár a gyilkosságot nem árulta el neki, de tájékoztatta, hogy előreláthatólag az elkövetkezendő napokban nem találkozhatnak. Anyja szó nélkül megértette ezt. Hazament, ahol Dunya várt rá, aki mindenről tudott, s már attól félt, hogy bátyja öngyilkos lett. Ő is arra biztatta, hogy adja fel magát a rendőrségen. Raszkolnyikov nem is igazán ellenkezett már. Megígérte, még ma megteszi, s megölelte húgát.

8.
Utolsó útja során még Szonyához is ellátogatott, aki egy ciprusfa keresztet nyújtott át neki, mely örökre rá és a vállalt szenvedésre emlékezteti majd a fogságban. Ezután lassan elindult a kapitányságra, a lány a távolból követte. Az épületben a főhadnagyba botlott, aki elnézést kért tőle múltkori udvariatlansága miatt. Hosszas monológjából Raszkolnyikov megtudta, hogy Szvidrigajlov meghalt. Ezután lement, de a kapuban Szonya számonkérő tekintetével találkozott. Ezzel végleg megtört, visszament a szobába, leült, s mindent bevallott a felügyelőhelyettesnek.

Epilógus

1.
A tárgyalás gyorsan lefolyt. Raszkolnyikov semmit sem tagadott, mindent részletesen elmagyarázott. Zsákmányát is megtalálták, pontosan ott, ahova a tett másnapján rejtette. A bíróság mindezt enyhítő körülménynek vette, s végül csak nyolc év kényszermunkára ítélte. Szibériába, az omszki büntetőtáborba került. Szonya ígéretéhez hűen követte, s leveleiben rendszeresen beszámolt az ott történtekről a diák rokonainak. Dunya és Razumihin összeházasodtak, és azt tervezgették, hogy idővel követik Raszkolnyikovot Szibériába, s ott telepednek le. Pulherijának soha nem árulták el, mi történt a fiával. Az asszony nemsokára megbetegedett, s meghalt.

2.
Raszkolnyikov közben szenvedett. Nem a mostoha bánásmód zavarta, hanem az a tudat, hogy lelkében még mindig nem volt képes megérteni, miért bűn az, amit tett. Rabtársai elhidegültek tőle. Beteg is volt, egy ideig kórházi ápolásra szorult, de Szonya végig mellette volt a kritikus időszakban. A lányt mindenki szerette. Varrónőként dolgozott, és ő intézte a rabok postáját. Miután felgyógyult, Raszkolnyikov egy nap az Irtis partján üldögélt. Szonya lépett oda hozzá, s ekkor szívükben fellángolt a kölcsönös szerelem. A szerelem, mely erőt és reményt adott nekik a hátralévő hét évben, hogy újrakezdhessék életüket.

Az első nagy regény, a Bűn és bűnhődés főhőse, Raszkolnyikovlázadó hős. El akar szakadni a világtól, társadalomtól, emberektől, pontosabban igazolni szeretné saját elméletét: a felsőbbrendű embereknek mindenhez joguk van, céljaik, eszméik elérése érdekében a legsúlyosabb bűnt, a gyilkosságot is elkövethetik. Raszkolnyikov önmaga csapdáját állítja föl. Ahhoz, hogy elméletét önmagára is érvényesíthesse, meg kell öljön egy „tetűt” (így nevezi az alacsonyabb rendűekhez tartozókat), a rosszindulatú, ellenszenves uzsorásnőt, Aljona Ivanovnát. Raszkolnyikov elméletének bukását az is felgyorsítja, hogy kénytelen megölni az uzsorásnő húgát (Lizaveta) is, ez a gyilkosság pedig nem „elméleti”, azért követi el – hogy irháját mentse.

Raszkolnyikov lázadásának célja végső soron a teljes individuális szabadság elérése (neve beszélőnév, jelentése óhitű szakadár, elszakadó; például az egyházszakadás fogalmában is ez a szó szerepel).

Története példázatszerű: miután rádöbben, hogy hibázott, miután ráébred tézisének hamisságára, bevallja bűnét. A bűn bevallásáig tartó folyamat alkotja a regény jelentős részét, Dosztojevszkijt nem a gyilkosság érdekli, nem bűnügyi történetet ír. A regény legfontosabb eseményei, fordulópontjai azok a cselekménymozzanatok, melyek végül vallomásra késztetik a főhőst. Húgának (Dunya) és édesanyjának (Pulcherija Alexandrovna) áldozatos szeretete, Luzsin primitív jólét-filozófiája, egoizmusa, Marmeladov értelmetlen és nyomorúságos élete, Szvidrigajlov ördögi, démonikus gonoszsága, Porfirij nyomozótiszt tiszta, logikus ellenérvei, Razumihin jóindulata, becsületessége, „kívülállósága”, Szonya önfeláldozása, „társadalmi öngyilkossága” s mégis megőrzött erkölcsi tisztasága, hite vezetik el Raszkolnyikovot döntésének meghozataláig, a bűn megvallásáig, a szenvedés vállalásáig.

A folyamat elsősorban lélektani. A regény jelentős részét viták, párbeszédek és monológok, álmok, víziók – tudatfolyamok – adják, az író a belső világot, az emberi világot láttatja a legnagyobb mélységek szintjéig. A szereplők „szabadon mozognak” a regénytérben. Dosztojevszkij elbeszélője nem mond véleményt, nem értékeli a szereplők tetteit, cselekedeteit, gondolatait. Az alakok többsége egy-egy eszme hordozója, az olvasónak magának kell eldöntenie, hogy ki képviseli az adott szituációban a jót, a rosszat, az igazságot, a morális értékeket, az aljasságot, a bűnt.

A főszereplő nem emelkedik ki a regény szereplőinek világából, nem csak az ő élete, sorsa fontos. A mellékszereplők, ellenhősök is „teljes” alakok, cselekedeteik, gondolataik éppúgy hozzátartoznak a regény üzenetéhez, mint a főszereplőé, sőt a legfontosabb gondolatokat gyakran épp a negatív hősök, illetve a mellékszereplők – pozitív és negatívhasonmások – mondják ki.

Tudatfolyam: Az ember (szereplő) gondolatvilágának, érzelmeinek, hangulatainak részletes megjelenítése.