Franz Kafka: A per
1925-ben íródott,befejezetlenül maradt.
ITT elolvashatod
Josef K. bankhivatalnok ágyánál egyik reggel két keménykalapos úr jelenik meg, és ismeretlen vétkéért letartóztatja. Ez a letartóztatás azonban nem vonja magaután a vádlott fogva tartását, megszokott életmódjábannem korlátozzák. Ezután egy hosszú, érthetetlen per kezdôdik, melynek végén - bár ítélet nem születik - Josef K.-t kivégzik.Az író már a regény első mondatában hangsúlyozza hőse ártatlanságát: "valaki megrágalmazhatta", "semmi bűnt sem követett el". Josef K. a polgári jogrend ellen valóban nem vétett, egy törvényét sem szegte meg, feddhetetlen hivatalnok, köztiszteletben álló polgár volt. A figyelmes olvasó számára azonban világossá válik, hogy valójában hamis életet élő ember, nincsenek igazi emberi kapcsolatai, létezése gépies-közönyös kötelesség, élete a törvény, az illem, a szokás keretei között folyik, elidegenült, elszegényedett személyiség lett, elvesztette emberi lényegét. Josef K. azonban nemcsak bűnös, áldozat is: vétke a környező világból ered, az embertelen társadalom tette embertelenné.
Kezdetben nincs tudatában bűnösségének, letartóztatását elöször tréfának, majd tévedésnek véli, kihívóan lép fel a bírósággal szemben. Aztán egyre megadóbban várja az ítéletet, végül engedelmesen megy a kivégzésre, sőt sietteti a hóhérait, a feltűnő rendör elöl futva magával vonszolja őket, mintha nem is áldozatuk, hanem bűntársuk volna. Ráébred bűnösségének tudatára:
"Mindig húsz kézzel akartam belenyúlni a világba, s ráadásul nem is helyeselhetô célból. Ez hiba volt"
- és elfogadja a Bíróság világának ismeretlen törvényét. Azt is mondhatnánk, hogy saját maga ítélkezik: amikor a két úr udvariaskodva a feje fölött egymásnak nyújtogatja a kést,
"pontosan tudta, hogy az ő kötelessége lenne megragadni
és magába döfni a fölötte lebegő kést".
A peres eljárást, melynek során mintha léte jogosultságát és értelmét kérnék számon, lelküsmeret-vizsgálatnak, lappangó bűntudata tárgyiasulásának is lehetne tekinteni. Josef K. a világ és önmaga értelmét keresi, harcot folytat a világ rejtélyeinek megfejtéséért. Egyre inkább a Törvényszék titokzatos világának megismerése vezeti, és egyre kevésbé törődik saját perével, személyének megmentésével.
Josef K. tehát a Törvényt keresi nyomasztó, rémálomszerű víziók között, a város fárasztó labirintusában, mocskos bérházak szennyében, saját hivatalában, ügyvédi irodákban, egy festőművész műtermében, olcsó szerelmi kalandokban, az igazságszolgáltatás bűzös odúiban és padlásán, de itt is csak zűrzavart, tervszerűtlen kapkodást, visszataszító emberi megnyilvánulásokat talál. A Törvényszék nem valami közönséges bíróság, nem az államgépezet legális szerve, bár sok hasonló vonása is van. A Hatalom rejtélyes, megközelíthetetlen és személytelen, képviselői ostobák és alantasak.
Josef K. megpróbál közvetítők útján közel kerülni a Bírósághoz, de a törvény őrei, hivatalnokai és bírái sem ismerik a Törvényt. Az ügyvédtől csak alázatra intő szózatot kap. A nők ugyan rejtélyes kapcsolatban állnak a Törvényszék világával, női mivoltuk, természetes animális-biológiai erejük révén ismerik a rejtélyes erők mozgását, de őket a dolgok lényege nem érdekli, csak lehúzzák az embert irracionális mélységekbe. Titorelli,
a lezűllött művész is csak annyit tud, hogy "minden a
törvényhez tartozik".
Minél türelmetlenebbül és makacsabbul keresi Josef
K. a kapcsolatot a Törvényszékkel, annál inkább eltávolodik a lehetőségtől, hogy valóban kapcsolatba kerüljön vele.
"Hagyd a mellékes dolgokat" - mondja a Dómban a
pap, és elmeséli neki a kapuôr történetét, mely a törvény megismerhetetlenségérôl szól. Ezt a problémát sokféleképpen értelmezhetjük, a börtönkáplán és Josef
K. is értelmezi. A pap végül azt mondja: "A biróság
semmit sem akar tőled. Befogad, ha jössz, elenged, ha távozol. " Ez az utolsó mondat az emberi kezdeményezés fontos szerepére utal? Vagy azt fejezi ki, hogy a világ nem akar tőled semmit, befogad, ha megszületsz, és elbocsát, ha meghalsz? Az utóbbi értelmezés szerint ítélet nincs is, az életre ítéltetés maga a halálos ítélet. Ahogy a pap még beszélgetésük elején kifejtette: "Az itélet nem egyszerre jön, az ejárás maga válik lassanként itéletté."
A beszélgetés fontos szavakkal zárul: "Nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek" - mondja a pap. Ezt lehangoló nézetnek tartja K.: "A hazugságot avatják világrenddé."
A regény éppen erről a hazug világrendről szól, melynek kábulatát olyan sokan elfogadják - vakon, sőt örömmel.
A polgári élet felszíne alá vezetett Josef K. útja, s a
mélyben megpillantotta a félelmetes mozgatóerőket, tudomást szerzett a Törvény létezésérôl, melynek nincs szüksége erőszakra, mely nem ismeri az "igazságot", de végrehajtja a "szükségszerűséget".
A kasrély c. regényben (1926) K. földmérônek állítólag munkát kínáltak a kastélyban. Megérkezik a faluba, de a kastélyba semmi módon nem tud bejutni. A "kastély"-nak itt hasonló szerepe van, mint A per ben a "törvény"-nek, mindenütt érzékelhetô, de megfoghatatlan és megközelíthetetlen.
Kafka írásait sokan lehangolónak és lefegyverzőnek tartják. Kísérteties képei valóban elborzasztanak, de ez jótékony borzadály. Kafka nem fogadja el a világ értelmetlenségét, nem beletörôdô ember. "Harcolok, nem
tudja senki. . .", "a harc örömmel tölt el. . "- írja élete vége felé, és az írás győzelem a szorongás felett. írásai ráébresztik az embert, hogy látszólagos, valótlan életet él, hogy még nem ember. És Kafka bízik benne, hogy az lehet.
"Az ember nem élhet az állandó remény nélkül,hogy van önmagában valami szétrombolhatatlan. Bizni annyit jelent: a szétrombolhatatlant önmagunkban felszabaditani, vagy helyesebben: szétrombolhatatlannak lenni, vagy helyesebben: lenni."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
